dackorszaknak még korai, de valami elkezdődött. Luca igen korán kezdi érvényesíteni akaratát. ha valamit a kis fejébe vesz, és az éppen nem úgy történik, hangahatásokkal kísérve toporzékol, leveti magát a földre és krokodilkönnyeket is képes emellé produkálni.
én legtöbbször jól szórakozom, de néha bizony nekikeseredek. és nem is a lányom viselkedése miatt (mert szerintem az valahol természetes), hanem a körülöttünk állók (mert nem mindig itthon tisztel meg a műsorral) arckifejezése láttán. az a kényszerképzetem ugyanis, hogy olyanokra gondolnak, amire lehet, hogy nem is ('jézusom, de neveletlen gyerek', 'úristen, mit csinál már??').. :)
nahátszóval, amellett, hogy élvezzük a napsütést, igyekszünk a társas viselkedés alapvető szabályait is elsajátítani.. pl. hogy egyáltalán nem világvége, ha ketten állnak előttünk a csúszdán, illetve, hogy az a lapát, nem az övé, és hogy nem lökdösődünk.
azt meg már elég régóta sejtem, hogy nem lesz visszahúzódó, nyugis gyerek, de hogy ilyen hamar feszegetesse a határait.. az igazi "munka" csak most kezdődik, úgy érzem.. hogy jól és jó irányba terelgessem, a kis nyiladozó virágszálunkat.
dumcsisarok