egy kolléganőm (MM) mondogatta nekem, hogyha ő egyszer egy kismama-klubot tartana, ott bizony szó esne a terhesség árnyoldalairól is. sok példát említett, de ami nekem a legjobban tetszett: egyik délután azt vette észre, hogy a lábujjai helyén püffedt szalonnataréj keletkezett :) és még sorolta mi minden vár rám majd egyszer :) akkor vidáman hallgattam, de azóta sokszor eszembe jut, ugyanis az utóbbi hetek egyre jobban megviselnek.

a 31. hétig a testem átalakulása különösebb gonddal nem járt, "csak" a lelki hangulathullámzás elviselése volt nehéz. gondolom nem csak nekem, a páromnak is :) egyébként úgy vagyok összerakva, hogy nagyon hamar képes vagyok elfelejteni az engem ért rossz dolgokat, viszont adott pillnatban képes vagyok elhitetni magammal, hogy én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere.. szóval így visszagondolva különösebb rémes dolog nem történt. mégis nehéz volt megszokni, hogy a korábban átaludt éjszakákat, néha álmatlanok váltják fel. nem én irányítok, hanem kistodi - ha rátelepszik valamimre kénytelen vagyok alkalmazkodni, és helyet változtatni - vagy épp "elájulni". ez a tünet egy hete jelentkezett először, azóta délelőttönként állandó vendég (ezért holnap rendkívüli vérvételt iktattunk be..) :( és be kell látnom, hogy kistodi-apu sem tud minden hajnalban bíztató szavakkal donhuant játszani, és bizony valamikor neki is dolgozni kell, és ahhoz, hogy nekem segíthessen, el kell néha engednem töltődni. azt hiszem jól megy.. :) és akkor még nem említettem: a korai időszakra jellemző orrdugulást - ami eléggé megnehezítette egy ideig az éjszakáim; a derékfájást; a pociszúrást; a végtagzsibbadást; a nem kapok levegőt érzést.. és biztos jópár dolog már most feledésbe merült. mindezek mellett a legnehezebb számomra az itthonlét megszokása. kistodi majd biztos megoldja, hogy ne uatkozzak, de addig nagyon nehéz feltalálnom magam idehaza. főleg, hogy a délelőtti gyengélkedéseim miatt semmi hasznosat nem tudok tenni.. délután meg aztán úgy megtáltosodom, hogy csak mennék és mennék.. de akkor meg jobb kist-apuval lenni..

szóval nem minden rózsaszín ebben az egyébként csodaszép 9 hónapban, azonban szerencsére több az örömforrás, mint a nehézség - amikre előre felkészülni szerintem nem lehet.