kistodi-apu kérésére be kell vésnem ide, nehogy elfelejtsük, hogy két napja kiállhatatlan hárpia vagyok. szerintem jobb lenne nem emlékezni rá..

az okát én magam sem tudom - szerintem a hormonok..  

ha jobban belegondolok, végülis nem csoda, hogy néha besokall az ember, még ha épp élete legszebb kilenc hónapját tapossa is. hiszen hiányoznak a régi szokások, amikről szinte észrevétlenül le kellett mondani. nem lehet csak úgy ugrabugrálni, ide-oda rohanni, beülni egy kávézóba (mert füstös mind), szórni menni (mert ráz az út), intenzíven sportolni (hogy ne legyek ingerült..) és még annyi mindent nem lehet. édes lemondások ezek, de azért valljuk be, néha nehéz, no. és még csak dühöngeni se lehet egy igazit - mégiscsak kismama vagyok ;)