egy lyukas garast nem adtam volna már érte.. kidobni viszont nem volt szívem a rég elvetett, domborkával közösen elfogyasztott mandarin magjait őrző cserepet. így aztán költözött ő is velünk. kistodi-apu nem túl nagy bizalommal pakolta a többi virágunkkal együtt a hurcolóládába. mosolyogtam is; hogyha nem azokról a nagy örömmel bekebelezett mandarinokról lett volna szó, bizony maradt volna a többi márnemférbemajdlegközelebbelhozzuk cucc között. 

alig látható, nekem mégis a legszebb, a tegnap óta, a fény felé nyújtózkodó kis védtelen növényke, aki lám-lám kistodi világra jöttére maga is előbújt, mosolyt csalva az arcomra.