nem tudom ki hogy van vele, de én nagyon uuuuuttttááálok egyedül, kocsival nekivágni bárhova is Lucával. persze, teljesen más a helyzet, ha Lucapu is velünk tart. na de egyedül?? merthogy én kissé túlbonyolítom olyankor. ha gyalogosan indulunk valahova, egyszerű a dolog. van ugye a babakocsi, a pelenkázótáska (minden kinccsel), a kütyüjeim (ami Luc születése igencsak leredukálódott, rájöttem, hogy lehet élni - és ezzel elképzelhető egy női táska ezek nélkül: törlőkendő, kézkrém, édeske, instantkávé, szőlőcukor, rúzs, szempillaspirál, utalványok, zsepi, mobiltartó, hatalmaskulcstartó, nagyonnagypénztárca kedvencparfüm-jónagykivitelben, szemüvegtok..) - ami közül a legfontosabb a napgép és már indulunk is.
ám, ha valahova autóval megyünk, késztetést érzek, hogy mindenfélét bepakoljak még, hátha szükség lesz rá. de ha nem éreznék késztetést, akkor is épp elég, bepakolni a kocsi vázát, a hordozót, a mózest és Lucát és magamat és a táskát és a, és a....
pedig meg kellene szoknom az egyedül nekivágós autós mutatványokat is..
tudatalatt, kezdőlökésnek elmentünk Barssal tópartos mókára. bár sokat segített, mégis autóért el, kiáll, garázsbecsuk, egyedül váz ki, hordozó ráklikk, ülés előre, hátra, vezetni, Luca alszik? sír? nevet? ... tényleg bonyi, ugye?! és a mózest ráadásul otthon is hagytuk.