kistodi-apu jól állja a sarat, pedig igazán nem könnyű neki velünk. dombival (aki inkább már hegyke, mint domborka) igyekszünk azért elég szabadidőt biztosítnai neki, így cserébe korábban soha el nem képzelhető tettekre képes. ezek közül a legfontosabb az esti séta. elég vicces, mert engem már maga a felöltözés is kifáraszt (zokni... 2 naci... pulcsik... cipő... sál... kabát... kesztyű... ééééés az úúúúj sapim). mindezekbe való beletuszkolásom után vágunk neki a környező utcák bejárásához - tyúklépésben.. mire hazaérünk, rendszreint én úgy érzem, hogy megmásztam a mount everestet. ekkor csak egy gőzölgő teára vágyom, és jólesően, hátradőlve szürcsölöm megérdemelt jutalmamat :)