beálltunk mi is az arborétumlátogatók sorába. Lucapu a hosszas unszolásnak engedve, elvitt minket az Agostyáni Arborétum madárfüttyel teli eldugott ösvényeire.

pont úgy indultam el, mint aki nem ismeri Őt. papucsban, és rövidnadrágban. tudhattam volna pedig, hogy nem a járt utat fogja választani. így viszont a reumától védve vagyok életem végéig, köszönhetően a bokámat ért csalánözönnek.

azt is tudjuk már, hogy a nagykerekű babakocsi nem volt rossz választás annak idején, és az is bebizonyosodott, hogy a lassan közel 8kilós kisasszony fenekét cipelni, a meredek hegyoldalon nem egyszerű feladat, ám kiválóan izmosítja a bicepszet.

de innen üzenem kicsilány édesapjának, hogy ilyen könnyen nem tudja elvenni a kedvem a sétáktól, még ha közben puffogok is. jó volt, na :)