júl
3

látogatók

Címkék: kép tali | Szerző: tollpihü | 12:10 pm

Luca délelőtt vendéglátó kismanó volt. Lucapu barátjának hét hónapos kislánya látogatott meg minket, az anyukájával. nagy öröm ez nekem, hiszen eddig sajnos csak felnőtt társasága volt a kisasszonynak. remélem ebből a randiból rendszert tudunk csinálni, mert nekünk és a babáknak is szükségük van rá. arról nem is beszélve, hogy minden várakozásunkat felülmúlták Lucáék. és persze nekem is jólesett tapasztalatot cserélni, együtt örülni, néha egy picit panaszkodni. furcsa volt látni, mennyit számít két hónap. Véda szépen csücsül már, két fogacskával büszkélkedhet, és kiválóan tudja simogatni Lucát :) nehéz volt a két örökmozgóról képet készíteni.. a közös program Véda részéről pancsival zárult, Luca addig táplálkozott, majd álomországba utazott. manókat kerget még most is, az elmúlt napok után furcsa, hogy hagy egy kis időt nekem. persze nem panaszkodom ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://tollpihe-domborka.blog.hu/api/trackback/id/tr89551016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bingi 2008.07.03. 13:06:34

Na tessék! Csak egy kis buli kellett Lucának és máris aluszik a fáradtságtól:))))
Édes nagyon a kép:)

Kriszta80 · http://20070907.freeblog.hu/ 2008.07.03. 13:17:47

Mi is ősszejárunk egy anyukával akinek a kislánya egy 1nappal fiatalabb Zsófimnál. Nagyon jó dolog. Ha módodban áll rendszeresítsd. Édesek együtt nagyon.Sok puszi nektek...

Tannita 2008.07.03. 13:44:47

Ez tényleg nagyon jó dolog, Nekünk is fontos az eszmecsere, vagy éppen csak ennyi: Jaj, hát Ti is?? Mi is! És érdekes módon innetől már másképp hangzik az eddig "húdenagybaj"! :)

Pocakos Macska 2008.07.03. 22:30:59

Véda? De különleges név! Nagyon jók ezek a babatalálkozók, onnantól hogy fogékonyak egymásra a kicsik olyan jó nézni őket és olyan aranyosan elvannak. Nóri már nagyon szereti a gyerekeket. MEg az anyukáknak se rossz egy kis társaság, a babtémát leginkább úgyis babásokkal lehet kivesézni ;)

PandaDorka 2008.07.04. 06:28:06

Jó is az, ha van a gyereknek társasága, meg persze nekünk is. Én is szeretem, ha jönnek hozzánk. Ma is lesz vendégünk(tesómék) ilyenkor jobban megy a nap, Dóri meg gyerekek között lehet :)

Ingrid · http://www.simoningrid.com 2008.07.04. 17:02:29

Engem is a név ragadott meg. Ritka és szép :)
Babatalálkozó pedig mindig kell és igen fontos! Tessenek rendszert csinálni belőle!

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2008.07.04. 22:17:02

De aranyosak! Valóban fontos, hogy gyerekek között is legyen, de gondolom ez nem is kérdés :)
süti beállítások módosítása