csak az tudhatja mit érzünk (akik olvastuk) most, akinek gyermeke van. nem akartam írni róla, mert nem voltam rendszeres olvasójuk, de nem mehetek el szó nélkül mellette. van egy blog, ami egy hét hónapos kisfiú mindennapjait mutatja be, és most egy szörnyűségesen nehéz időszakot élnek meg, a kisfiú súlyos beteg lett. egyszerűen nem tudom függetleníteni magam a dologtól. megpróbáltam. hiszen nem is ismerem őket. de mégis, ahogy vissza-visszaolvastam, bepillantást kaptam az életükbe. rettentő nehéz most. miden probléma eltörpül, miden nehézség semmiséggé válik.

az élet kegyetlen tud lenni, volt már rosszban részem épp elégszer. és mégis, ha kisgyerek betegségéről hallok, a néma tehetetlenség dühe önt el.

és elbizonytalanodom. a blogot illetően. jó-e? kell-e? örülni fog-e majd neki később? mi lesz, ha leírok (majd) olyat is, amit ő nem szeretne? persze tudom, hogy a milányunk, és megérti majd szegény anyja sorait, de mégis..

és borzasztóan örülök, hogy a napokban felállt, eldőlt, mint egy liszteszsák, menni akar, és izgőmozgó rosszcsonttá változott.. és örülök, mindennek, annak is ha hisztis, annak is, ha engem nyúz, mert átértékelődött minden. abban is biztos vagyok, hogy ki fogok még borulni, ha nem bírok vele. csak azt kérem, hogy naaaaaagyon sokáig tehessem!

gyógyulj meg kislegény!