jan
4

Luca első blogtalija

Címkék: blog kép namilyenjó | Szerző: tollpihü | 2:17 pm

belecsöppentünk egy Ercsi által szervezett babataliba, Ingriden keresztül; először vonakodva, majd egyre lekesebben. soksok baba közül, csak egynéhányat ismertem, anyukájuk blogján keresztül. félelmeim alaptalanok voltak, egytől egyig helyesek voltak, klassz kis banda jött össze.

a helyszín tökéletes választás volt, nem volt kényelmetlen feszengés, szerintem még az apukák is el tudtak vegyülni. legalábbis Lucapu nem panaszkodott, sőőőőt :)

Luca elkelt, Hunc elvarázsolta egy röpke perc alatt. ezt cseppet sem bánom, Cucka tökéletes nászom lesz ;) hacsak nem áll közéjük, Hunor régi szerelme, Heléna; aki a jelek szerint nem irigyelte tőlük a románcot, Lucát puszilgatta bátorítólag.

ott voltak Bogiék, akinek Kira babája épp olyan édes, mint a képeken. a Muty család Milánja szünet nélkül mosolygott, Snow babakeksze elvarázsolta Lucát, engem pedig Snow :) jót beszélgettünk, nekem az volt az érzésem, hogy régről ismerjük egymást, pedig nem :)

ott volt még Andi és Szőlő is és az idő rövidsége miatt, más általunk meg nem ismert baba, és nem baba is :)

Lucát, főként a házimunka kötötte le, mint a mosás:

felmosás; Heléna, addig teregetett:

és a főzés:

 jó volt nagyon, megyünk máskor is, ha hívnak ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://tollpihe-domborka.blog.hu/api/trackback/id/tr27856898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingrid 2009.01.04. 20:56:22

Örülök, hogy jól éreztétek magatokat, és annak is, hogy eljöttetek, mert nagyon jó volt találkozni végre!
Heléna nem féltékeny Hunorra, bár neki is felettébb imponál ez a szimpatikus, jó családból származó fiatalember, mégsem parancsolhat az érzelmeknek... annak birtokában pedig Lucaügyileg Hunor áll :)
A puszi nagyon meghatott, szegény Luca, jól tűrte :)

*Nici* · http://szandibarbi.freeblog.hu 2009.01.04. 21:11:10

Örülök, hogy Ti is ilyen jól éreztétek magatokat :) Csudijó képek, édes Lucababa :)

Pocakos Macska 2009.01.04. 21:34:14

Nagyon szuper lehetett, jók lettek a képek :)))

Szöszi-Andi 2009.01.04. 23:10:09

Nagyon örülök én is, hogy láthattalak titeket :)
Legközelebb mi sem az utolsó órára esünk be, és akkor jobban ki tudjuk élvezni a sok sok babát :)
Luca tündéri volt az egyengatyában :D :P

Panda és Dóra 2009.01.05. 07:26:58

Szuperek az ilyen talik, Luca milyen kis házias lett :) Lassan semmi dolgod nem lesz otthon, mert mindent megcsinál :DD

cucka 2009.01.05. 19:06:04

No, Hunc ippen egy ilyenforma házias leányzót szeretne magáénak tudni (vagy inkább az anyja? :D), szóval Ti is szimpik nekem, részünkről máris műxik a frigy... ;) Nodepersze úgyis majd Hunc választ... és hazaállít egy műkörmös festett szőkével egy átbulizott iccaka után... ;)
Úgy örülök, hogy eljöttetek és annak is, hogy élőben -ha lehet ilyen- még szimpatikusabb vagy, mint itt blogon keresztül :)
Puszilunk és a közelgő nyár alatt lesznek még ilyen talik, az tuti! :)

tollpihü · http://www.tollpihe-domborka.blog.hu 2009.01.06. 08:17:52

Nici, PM, Panda remélem egyszer Veletek is :) vagy többször ;)

Ingrid, az a puszi nekem is ott lesz a kedves emlékeim között :)

Andi, csak a gatyaméret volt a különbség Luca javára :D kis dagipókom:)

Cucka, az érzés kölcsönös, kár hogy annyi kilóméter van köztünk ;)

bingii 2009.01.06. 21:17:45

Ó de jó lehetett! Luca nagyon rendes kis háziasszony.:) LAssan olyan frizurája lesz már mint neked. Nagyon szép haja van:)

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2009.01.09. 11:33:15

irigy irigy :D Luca tényleg igazi háziasszony, biztosan nagy segítségedre lesz még :) Engem Milán csak hátráltat, főleg a teregetésben :D
süti beállítások módosítása